 Rendező: Andrew Waller
Szereplők:
John White (Erik Stifler) Christopher McDonald (Mr. Stifler) Jake Siegel (Mike 'Cooze' Coozeman) Alexandria Galante Meghan Heffern (Ashley) Dan Petronijevic (Bull)
Az ifjabbik Stifler végre kijárja a középiskolát, s a következő cél az egyetem. Hamar rájönnek persze a gólyák, hogy minden egyetemista életében csak pár dolog a fontos, azaz a szex, a pia, és a buli. Létrehoztak már egy szervezetet is, ahol a fiatalok kiélhetik magukat, és ennek a központja az előző részből már jól ismert Béta-ház, vagyis minden, ami egy egyetemistának kell. A kockafejűek azonban szintén egy közösséget alkotnak. Nekik pedig az a fő céljuk, hogy leigázzák a Bétákat. Miközben az ifjabbik Stifler-ék beavatása folyik, megkezdődik hát a harc az egyetemistákért a két fél között. A fő megmérettetésre pedig az úgynevezett Görög Olimpián kerül sor, ahol a jól ismert Stifler apuka vezetésével veszi kezdetét a versengés. A nyertesek fődíja persze az ellenfél bázisa...
|